Girtler István szikvízgyára

Girtler István 1889-ben született. Eredetileg a cipész szakmát tanulta ki és kezdetben Jászfényszarun is cipészként kezdett el dolgozni a Rimóczi kastély melletti házban, ami dr. Bencze ügyvédé volt.
Azonban az 1920-as 1930-as évek fordulóján Girtler egy pesti ismerőse révén megismerkedett az úgynevezett krahedli gyártással. A krahedli tulajdonképpen a mai ízesített üdítőital őse volt. Ez az ital több ízben készült, víz, szénsav és különböző aromás tabletták felhasználásával. A Girtler féle gyárban cseresznye, alma, narancs és citrom ízesítésű üdítő is készült. A krahedlit pedig egy különleges üveggolyós feliratos üvegbe töltötték. Az üveget amint telitöltötték a pezsgő üdítővel, a benne lévő üveggolyó lezárta, tehát nem volt szükség más kupakra. A gyár terméke azonban nem volt elég sikeres, ezért hamarosan leálltak a gyártásáról.
A krahedli gyártás után a Girtler gyárban már csak szódavizet készítettek, de azt meglehetősen sikeresen. A gyár a Girtler család házánál a mai Kiss Ernő úton volt található. A szódavízhez pedig a főtéri artézi kút vizét használták fel.A kereslet nagy volt Jászfényszarun, a vendéglőben és a kocsmákban egyaránt Girtler féle szikvizet árusítottak. A sikerességet az is jelzi, hogy a gyár termékeit Boldogra és Pusztamonostorra is szállították. Az üvegeken részben homokfúvott, részben üvegében öntött felirat olvasható:Girtler István szikvízgyárából Jászfényszaru. Az eddig előkerült üvegek piros,fehér és zöld színűek.A szódafejek kivétel nélkül ónbetétesek voltak és sasfejjel voltak díszítve. A díszes betétbe a gyártó neve van belevésve. Az 1940-es évektől már alumíniumból készült sasfejes szódafejeket is használt a gyár. A II. világháború során a szikvízgyár hatalmas károkat szenvedett. A Girtler féle gyár termelése 1945-ben újra megindult, de ekkor már Girtler István fia, Kálmán végezte a gyártást és értékesítést. Az üzemnek az 1948-as államosítás vetett véget.

Képek: 

Girtler István féle szódásüveg