A három Lászlóvári-lány: egy érdekes történet

A Világtalálkozó ideje alatt keresett meg a facebookon egy Jászfényszaruról régen elszármazott hölgy, Surányi Jánosné Gitta. Arról érdeklődött nálam, hogy megvan-e még nagyszülei háza, hiszen ő maga évtizedek óta nem járt itthon. Kiderült,hogy nagymamáját Krasznárné Lászlóvári Bözsi nénit én is jól ismertem, a házunk előtt járt el szinte minden nap a templomba. A kis házuk a Boros-tó melletti kis zugban volt, én is sokat jártam oda, vittem Krasznár Miska bácsihoz a cipőket javíttatni. Nemcsak javított, hanem nagyon szép új cipőket is készített.
Ismertek voltak a faluban, mivel az édesapjuk a falu kovácsmestere volt,
A képen a három Lászlóvári-lány: Magda, Bözsi és Margitka látható. A kép 1932- ben készült.
A lányok a jászberényi zárdában végezték a polgári iskolát.
Surányi Jánosné Gittát Lászlóvári Magda nevelte fel, a másik testvér, Margit apáca lett.
A lányok édesapja Dugonits Sándor kovácsmester volt, az I.vh.után magyarosította a nevét Lászlóvárira, hozzá hordták a falusiak a lovakat patkolni, több segéddel, inassal dolgozott, vitézségi érmet kapott a világháború után. A gyermekek neve is ekkor változott meg. Sanyi maradt a szülői házban. A nagynénjük, Rózsika néni volt a bábaasszony a faluban.
A képet Surányi Jánosné hozzájárulásával közöljük.

Nagyné Kiss Mária

Képek: