Utcaneveink nyomában - Samsung tér

A korábbi névtelen közterület 1997-ben nyerte az új nevét. Ugyanekkor a képviselőtestület az üdvözlőtábla koreai nyelvű kiegészítését is elfogadta. Mivel a közterület mellett található a Samsung helyi gyáregysége ezért az elnevezés igen szerencsés választás és kedves gesztus volt. A Samsung dél-koreai tulajdonú cégcsoport, amit 1938-ban Lee Byung-chul (1910–1987) alapított Daegu városban. A cég nevének jelentése: három csillag. A koreai kultúrkörben a hármas szám a hatalom és a nagyság jele, a csillagok pedig a végtelenségre utalnak. A cég kezdetben szárított halak és mezőgazdasági termékekkel kereskedett. A II. világháború után a Samsung már értékpapírokkal és biztosításokkal is foglalkozott. Az 1960-as évek végén a Samsung az elektronikai iparba is beszállt és fekete-fehér televízió készülékeket kezdett el gyártani. Az 1980-as évekre az egyre bővülő elektronikai cégeket Samsung Electronics név alatt egyesítették. Az 1990-es évekre a szerteágazó cégóriást újra strukturálták és három tevékenység köré összpontosítottak: elektronika, mérnöki tevékenység és vegyipar. Napjainkban a Samsung meghatározóvá vált a félvezetők, az okostelefonok és az okostelevíziók gyártásában is.
A cég sokrétűségére utal, hogy a világ legmagasabb épületének számító dubaji 2010-ben átadott Burzsd Kalifa-tornyot is a Samsung Engineering & Construction építette.
Jászfényszarura a Samsung 1990-ben került, amikor kezdetben az Orionnal közös vegyesvállalatként működött, de még ez évben teljes tulajdonrészt szerzett. A Samsung folyamatos bővítéssel és fejlesztéssel, napjainkban a legmodernebb QLED televíziókat gyártja évi több mint öt millió darabszámban. Fontos hangsúlyozni, hogy a cég manapság Samsung Electronics Magyar Zrt. néven Jászfényszaru központtal működik és több mint 1500 embert foglalkoztat.

Képek: