Utcaneveink nyomában - Somogyi Béla utca

Az utca területe egykor Jászfényszaru kertségéhez tartozott, de a 19. század első felében itt új utcát létesítettek. Az 1854-es térképen ezért is nevezték Új utcának. Az utca régi népi elnevezése: Tök sor. Ez a név feltehetően az egykori kertségre utalhat. Ma már gyakran emlegetik Tájház utcának is, hiszen itt kapott helyet 1984-ben a Kiss József Helytörténeti Gyűjtemény. Valószínűleg 1932-ben nevezték el az utcát Almásy Sándorról (1874–1958). Almásy 1922 és 1932 között Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánjaként tevékenykedett és nagy népszerűségnek örvendett. 1947-ben Somogyi Béláról (1868–1920) nevezték el. Az utca névadója Steiner Béla néven született Halastó községben. A csáktornyai Tanítóképzőben tanítói végzettséget szerzett. 1903-tól a Népszava munkatársaként működött. 1918-ban a Károlyi kormány közoktatási államtitkáraként tevékenykedett. Az 1919-es proletárdiktatúrát és az azt követő fehérterrort is elutasította. Ez utóbbit támadó cikkei miatt az Ostenburg-különítmény elhurcolta és megölte. Somogyi Bélának a II. világháborút követően jelentős kommunista kultusza alakult ki, jórészt alaptalanul, de az utca mai elnevezése így is szerencsétlen.

Képek: