II. Olvasótábor a könyvtárban 2014. augusztus 4-8.

Idén 2. alkalommal került megrendezésre az olvasótábor. Ebben az évben két könyvet kellett előzetesen elolvasni: Edmondo De Amicis Szív és Natalie Babbit Örök kaland című regényét. Gyuricza Ivett magyartanár-drámapedagógus vezetésével 8 gyerek vágott bele idén a kalandba. Első nap csapatépítés volt bemelegítő játékokkal, délután pedig megnézésre került az Örök kaland filmes adaptációja. Kedden kiránduláson vettek részt a gyerekek, Mohora és Terény volt a célállomás. A kirándulás célja nem feltétlenül az ismeretszerzés, sokkal inkább a kellemes kikapcsolódás, az elmélyülés, közös élmény, spontán helyzetekkel való találkozás volt. Így ismerkedtünk meg Veronka nénivel Terényben, aki 93 évesen is a templom harangjainak megszólaltatója, kedvessége, önazonossága maradandó nyomot hagyott bennünk. Szerdán az Örök kaland feldolgozása, csütörtökön pedig a Szív feldolgozása volt a feladat, mindkét nap kiegészült könyvtári órával és kézműveskedéssel is. Pénteken összegzésre kerültek a heti élmények, feladatok. Majd fél 5-kor bezárult a jelképes tábori kapu, azzal az őszinte kívánsággal, hogy jövőre, veletek, ugyanitt (illetve fenn a könyvtárban:)!!!

Mi, könyvtárosok szeretnénk idén is megköszönni a szülők belénk vetett bizalmát, hogy elengedték gyermekeiket a könyvtárba. Számunkra nagyon fontos, hogy megszólítsuk a családokat, ebben az évben pedig a kamaszok az abszolút favoritok. :) Igyekszünk minden lehetőséget biztosítani, hogy az olvasás szeretete velük maradjon a kamaszkor kacskaringós útjain is, hogy a könyvéhségüket ebben az intézményben csillapítani tudják, hogy a kérdéseikre a megfelelő válaszokat kapják és hogy biztosak legyenek benne, hogy a könyvélmény és a tudás olyan dolog, amit nem vehet el tőlük senki.

Csatolmányok: