Megújult a városi könyvtár

A 2018. év újabb változásokat hozott a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár könyvtári részében. A régi számítógépes és olvasóterem már egyre kevéssé töltötte be a régi funkcióját. Az okos eszközök elterjedése miatt kevesebben használnak asztali gépeket, így a gépterem kihasználatlan volt, a kölcsönzői tér pedig egyre szűkebb lett.
Az állomány átláthatóbbá tétele és a helységek jobb kihasználása indokolttá tette a könyvtári termek egybenyitását. Ezzel együtt lehetőség nyílt arra, hogy nagyobb létszámú csoportokat is tudjunk könyvtári foglakozásokon fogadni, és az új, kényelmes, hangulatos miliőben tartalmasan eltölthető legyen a hozzánk látogatók szabad ideje.
A számítógépek közül négy darab kikerült a folyosóra, így továbbra is igénybe lehet majd venni az ingyenes internet és számítógép használatot, a szolgáltatás továbbra is üzemel, de a könyvtári terekből nem vesz el területet.
Köszönjük Jászfényszaru Város Önkormányzatának a támogatást, mellyel lehetővé tette a könyvtárosok régóta dédelgetett álmát, hogy új polcokkal, szőnyegekkel, fotelekkel letisztult, kellemes környezetben fogadhassák a város lakóit.
Köszönjük azok munkáját, akik segítségünkre voltak a felújítás ideje alatt.
Szeretettel várunk minden régi és új látogatót, olvasót a megújult városi könyvtárban!

Képek megtekinthetők az alábbi linken:

https://www.facebook.com/pg/konyvtar.fenyszaru/photos/?tab=album&album_i...