Helytörténeti blog

Utcaneveink nyomában - Tavasz utca

Az utca kezdeményei a 19. század közepén kezdtek kialakulni, ugyanis az 1854-es térképen már két ház létezett rajta. Az utca a nevét 1951-ben kapta. A tavasz a mérsékelt égöv évszaka. Az északi féltekén a csillagászati tavasz március 21-től június 21-ig tart. A naptári tavasz pedig március 1-től május 31-ig. Az évszak sokak számára a legkedveltebb időszak a természet ébredése miatt. Ugyanis a hőmérséklet emelkedésével ekkor zöldellnek ki a mezők, rügyeznek ki a fák, virágoznak a növények és térnek vissza a vándormadarak.

Utcaneveink nyomában - Táncsics Mihály utca

Az utca az 1945-46-os osztással jött létre, de nevét később kapta. Táncsics Mihály (1799‒1884) Ácsteszéren született a horvát származású Tántsits Mihály és a szlovák származású Netreba Éva gyermekeként. A takács szakmát sajátította el, majd tanítóképzőt végzett és magánnevelőként ténykedett. A magyar nyelv lelkes népszerűsítője is volt és ő írta a Magyar és német beszélgetések című nagy sikerű könyvet. Felesége Seidel Terézia, akitől öt gyermeke született. Táncsics Mihály a jobbágyság minden váltság nélküli felszabadítása mellett érvelt.

Utcaneveink nyomában - Szűcs Mihály utca

Az utca az 1946-os osztással jött létre és Hámán Kató (1884‒1936) kommunista aktivistáról nevezték el. 1991-ben szellemes módon felmerült, hogy a mellette lévősportpálya miatt nevezzék át Sport utcára. Mai nevét 2013-ban kapta. Szűcs Mihály (1823‒1903) Jászfényszaru egyik kiemelkedő személye volt. (Kissé ellentmondásos életéről terveim szerint a későbbiekben önálló cikkben kívánok beszámolni.) Szülei: Szűcs András és Tornóczy Katalin redemptus lakosok voltak. A korban gyakori módon a házaspárnak hét gyermeke született.