Utcaneveink nyomában - Mikszáth Kálmán utca

Az utca az 1974-es osztással jött létre részben az egykori Ószőlő területéből. Az utcát ekkor Károlyi Mihályról (1875‒1955) nevezték el. Károlyi nevéhez fűződött az 1918-as Őszirózsás forradalom tragikus eseménysorozata. 1919-ben pedig ideiglenes köztársasági elnökké választották.
2013-tól az utca új nevét Mikszáth Kálmán (1847‒1910) íróról kapta. A jeles író evangélikus vallású birtokos családban született Szklabonyán (ma: Szlovákia része) Mikszáth János és nemes Veress Mária gyermekeként. Mikszáth Kálmán tanulmányait Rimaszombaton és Selmecbányán végezte. Pesten jogot tanult, de tanulmányait nem fejezte be. Balassagyarmaton Mauks Mátyás szolgabíró mellett helyezkedett el, mint esküdt. Így ismerte meg Mauks Ilonát, akivel összeházasodott és Budapestre költözött. Szegénységük miatt viszont Mikszáth elvált a feleségétől.
Mikszáth az írói pályáját 1878-ban a Szegedi Naplónál kezdte. Jelentős írói sikert az 1881-ben megjelent Tót atyafiak hozott. A következő évben pedig megjelent A jó palócok című műve. Ezt követően sorra jelentek meg művei, ami Mikszáthnak hatalmas népszerűséget hozott. 1883-ban miután az írónak immár rendes jövedelme lett újra összeházasodott feleségével, akitől három gyermeke született: az egy naposan elhunyt János, Kálmán László és Albert.
1906-ban a Nógrád megyei Horpácson birtokot vásárolt és kúriát építtetett. (Itt jelenleg emlékmúzeuma látható.)
Mikszáth Kálmán 1910-es írói jubileumán országos ünnepségeket rendeztek tiszteletére. Ennek alkalmából szülőfaluját Mikszáthfalvára nevezték át.
Néhány fontosabb műve: Szent Péter esernyője, Különös házasság, A Noszty fiú esete Tóth Marival és A Fekete város. Ezekből a könyvekből több film feldolgozás is készült.

kép forrása: https://cultura.hu/aktualis/mikszath-kalman-emlekeznek-171-evfordulo/

Képek: