Szentlőrinckáta a 32-es számú főútról leágazó 3108-as mellékúton közelíthető meg és Jászfényszarutól 9,8 km-re fekszik. Irányítószáma: 2255. Területe: 20,15 km2 és közel 2000 lakos él itt. A községen keresztül csordogál a Mérges-patak, illetve az északi határában a Zagyva folyó. Polgármestere 2022-től Nagy István. Szentlőrinckáta község modern címerében a település nevében szereplő Szent Lőrinc vértanú jelenik meg, aki a bal kezében a vértanúságra utaló pálmaágat, jobb kezében pedig az attribútumaként használt rostélyt tartja. Legendája szerint ugyanis hite miatt egy rostélyon élve sütötték meg.
Szentlőrinckáta első ismert írásos említése nagyon kései, hiszen csak 1473-ból maradt fenn és Zenthlewrynczkathaya néven írták le. A falu viszont neve alapján ettől jóval régebbi múltra tekinthet vissza. Ugyanis a Káta-nemzetség a 12. században kapta meg a Zagyva és a Tápió folyók melletti területet (ma: Nagykáta, Szentmártonkáta és Szentlőrinckáta vidéke), ezért feltételezhető, hogy Szentlőrinckáta is ekkor alakult ki. A káta szó valószínűleg besenyő eredetű és földvárat jelent. A település előtagja pedig a Szent Lőrinc tiszteletére felszentelt plébániatemplomára utal. A jobbágyok által lakott falu a középkorban a Kátai, Kókai és a Galsai családok birtokában volt. A török korban bár még lakott falu volt, de feltehetően a 15 éves háború során a 16. század végén a település elpusztult. Szentlőrinckátát viszont 1635 körül újraalapították. 1657-ben pedig már Jászfényszaruval határpere volt, amit Thúry Tamás birtokos kezdeményezett. Viszont 1675 körül ismét elnéptelenedett a falu és 1696 körül népesült be ismét, amikor a Sőtér család birtokába került. Az egyházi ellátásban a 18. század elején Fényszaru plébánosa is besegített. A 18. század során a Péterffy és a Laczkovics családok lettek a birtokosok. A Rákóczi-féle szabadságharckor jelentősebb szerepet játszott, hiszen 1709-ben a kuruc táborban Bottyán János generális itt betegedett meg. 1892-ben épült a ma is látható plébánia épülete. A 20. század elején épült a templomhoz közel a szecessziós stílusú községháza.
A közelmúlt érdekes eseménye volt, hogy Szentlőrinckátán 2016-ban rendeztek népszavazást arról, hogy Pest megyében maradjanak, vagy Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez csatlakozzanak, ugyanis mivel a község a fejlett Közép-Magyarország régióhoz tartozik, ezért jóval kevesebb uniós támogatásra jogosultak, mint ha a fejletlen Észak-Alföld régiójához tartozna. A népszavazáson viszont csak a választópolgárok 9,6%-a vett részt, ezért az érvénytelen lett. Érdekes tény, hogy a választók 21%-a szavazott csak arra, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében, míg közel 79 %-a továbbra is Pest megyében kívánt élni. A településen továbbra is jelentős a fóliás kertészkedés. Kiemelkedik a paprika, paradicsom, sóska, spenót és a saláta termesztése.
A település legnagyobb munkáltatói a fémmegmunkálással foglalkozó Káta CNC Kft., a járműmotor alkatrészeket gyártó Haldex Hungary Kft. és a Pék Cipó Bt., ami kenyereket és péksüteményeket készít és számos helyszínre, így Jászfényszarura is szállít.

Látnivaló:
A Szent Lőrinc tiszteletére felszentelt római katolikus templom a 18. század elején épült fából, de 1736-ban már rossz állapotban volt. A jelenlegi templom a 18. század vége felé épült fel. Mellette pedig fa harangláb állott. A templom tornya 1929-ben készült el. A toronyban három harang található, melyek közül a legrégebbit Anton Zechenter budai harangöntő mester készítette 1753-ban. A templom kiemelkedő értékei a gazdagon díszített barokk stílusú mellékoltárok.
Főoltárának festményét 1933-ban Benke László jászberényi festőművész készítette. A templom belsejét pedig Takács István mezőkövesdi templomfestő 1976-ban festette ki újszövetségi témájú képekkel.

Jeles személyek:

Laczkovics János (1754‒1795) Szentlőrinckátán született Laczkovics Imre és Trencsényi Mária gyermekeként. 1772-ben Bécsbe került, ahol a Magyar Nemesi Testőrség tagja lett. 1778-ban részt vett a poroszok elleni hadjáratban. 1786-ban pedig előléptették kapitánnyá. 1789-ben részt vett Belgrád bevételében. Az ostromról lelkesítő verse is megjelent. 1790-ben az országgyűlésen szorgalmazta a magyar tisztképzés és a magyar vezényleti nyelv bevezetését, de eljárást indítottak ellene, majd a katonaságtól leszerelt és Pesten telepedett le. Régi ismerősével, Martinovics Ignáccal egyre szorosabb kapcsolatba került és 1794-ben a Martinovics-féle jakobinus mozgalom igazgatói tisztségét is elvállalta. Mivel Martinovics elárulta a szervezkedés tagjait, így Laczkovicsot is bebörtönözték és a mozgalom hat másik vezető tagjával együtt 1795-ben a budai Vérmezőnél kivégezték.

Magyar Kálmán (1933‒2017) Szentlőrinckátán született. 1953-ban Karcagon érettségizett. 1959-ben Budapesten orvosi diplomát szerzett és az egyetem Gyógyszertani Intézeténél helyezkedett el, később pedig egyetemi tanár lett. 1995-től a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta. Fő kutatási területe a központi idegrendszerre ható gyógyszerek biokémiai vizsgálata volt. Számos publikáció fűződik a nevéhez. Munkássága elismeréséül többek között Szent-Györgyi Albert és Széchenyi-díjat, valamint a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapott.

Olvasztó Imre (1966‒2013) Gödöllőn született, de mivel szüleit nem ismerte Pomázra került intézetbe. Három éves korában került Szentlőrinckátára nevelőszülőhöz. Az általános iskolát is itt végezte és tájszólását is a faluban vette fel. 1979-ben forgatták az Indul a bakterház című vígjátékot. Mivel Olvasztó Imre csintalan gyerek volt, így gyakran került a lőrinckátai igazgatói irodába. Az iskolaigazgató pedig felismerte alkalmasságát és elküldte a szereplőválogatásra. Így kapta meg Olvasztó Imre, Regős Bendegúz főszerepét és az ő alakítása miatt is az alkotás kultuszfilmmé vált. Ezt követően több filmben is szerepelt, de nem akart színész lenni és grafikusként a nyomdaiparban helyezkedett el. Két házasságából négy gyermeke született, de családi okok miatt tragikus körülmények között halt meg.
Köszönöm Földiné Vincze Editnek a kutatásban nyújtott segítségét.